Karácsony féle

Tíz éve más volt, meghittebb az ünnep.
Vártam az angyalkát, éreztem a Karácsony varázsát.
Mára megváltozott.
Görcsbe rándul a gyomrom, ha a karácsonyi rohanásra gondolok.
Aggódunk az ajándék, a díszek, a vacsora miatt.
"Neked milyen lesz idén a karácsonyfán a dísz?"
"Te az új cuccodba jössz-e az ünnepi misére?"
"Mennyi pénzt kaptál keresztmamitól s a nagyitól?"
"Milliós ajándéknak örülnék!"
Külsőségek, azok a fontosak ma.
De kérdem én hol a békesség, a családiasság?
A szeretet még pislákol mindenkiben, de a sürgés-forgásban mindenki veszekszik mindenkivel.
Kapsz megbocsátást s feloldozást? Bizonnyal ... mert karácsony van.
" Miért csak karácsonykor ajándékozzuk meg egymást, borulunk egymás nyakába; miért csak ekkor gyűlik össze a család, s miért csak ekkor sütünk mákos kalácsot?
Miért csak egy nap, egy este szeretünk?"
Mindent felszínesnek érzek ...
Csak engem érdekel, hogy mi van 'odabenn' ???
... Talán nem ...

Nem várok választ (?!)

Szürke hétköznapjaidban,
sosem tekintesz az égre?
A szíved legmélyére?
Elvegyülsz a rohanásban?
...
Úgy érzed vacak a világ?
Álmod szertefoszlik?
Vágyad lehetetlenné válik?
S gyermeknek lenni butaság?
...
Nincs ki megfogja kezed?
Az utad homályba veszett?
A gond maga alá temetett?
Nem tud vezetni hited?
...
Minden hiábavaló?
Miért várod az ünnepet,
ha akciósan vásárolod s adod a szeretetet?
S miért esik oly szépen kinn a hó?

...

Mennyi a megválaszolatlan kérdés?
S az emberben felmerülő kétség?
Válaszokat adni bölcsesség?
Mire való s sok értetlenkedés?

Csak elképzeltem

Megtetszett göndör fekete hajának csillogása.

• Megkérdeztem lefotózhatom-e!?

Nem válaszolt.

• Felelet helyett mosolygott és komolyan nézett, már-már vágyakozva figyelt ragyogó fekete szemein keresztül.

Holtpont

Egész éjjel fenn voltam és írtam.
Sikításom hallom s dühöngésem látom a sorok közt.

Kényszer

Érzelmeim kifejezése,

érzelmeim általi késztetés minden,
amit itt találsz!

Álmatlanság

Egyedül fekszem ágyamban,
hálótársam az ábránd,
melyet fél kézzel elhessegettem.

Álmatlan az éjszakám,

vergődöm a párnámon,
zavarognak a gondoltatok.

Ha mégis elalszom,
az álom gyötör,
édes álom kínoz.

Nem hoz enyhülést az ébredés,
az álom elszállt,
nem emlékszem semmire már.

Telelek

Új sapkát tettem a fejemre, régi vastag sálam kötöttem nyakamra.

Egész nap esett a hó.

Este bokáig hóban jártam; rugdostam a havat, nem sajnáltam a cipőorromat.

Felelőtlen voltam végre, gond nélküli.

Megcsúsztam, leestem -nem bántam- felálltam, továbbszaladtam.

Pihe-puha hóból csodásat alkottam : dobálóztam...

Fagyra enyhülés forralt bor, forró csoki s tea hoz...

A városban kigyúltak a fények.

Ének közben az emberekre gondoltam s hogy közeleg az ünnep.

...

Mégegy(ezer)szer

...


Csak még egyszer láthatnám -
érezhetném.
Csak még s vagy ezerszer ...

...

A köd felszáll

az emberek bosszankodnak,
nekem tetszik csak.
esti homályban lépkedem,
a sűrű köd befed.

minden lépés egy rejtély,
mit hoz a következő mozdulat?
szaladok a fátylon keresztül,
utcai lámpák tompán világítanak.

riadtan nézek szét,
talán elvesztettelek -
de nem...ott állsz mellettem,
mosolyogva nézel le rám ... a homályon keresztül ...

átkarolsz, magadhoz vonsz,
pillanat mit vártam -
rám figyelsz, velem vagy -
de minden elvész hirtelen!

a köddel könnyedén elillantál -
hiába kapkodom utánad,
elfújt a heges szél -
... talán jövő ősszel ...


( újra találkozás reményében )

Csillagpor (Stardust ) - részeletek-

"Egyszer egy filozófus azt kérdezte: azért vagyunk emberek, mert a csillagokat bámuljuk, vagy azért bámuljuk a csillagokat, mert emberek vagyunk?
Értelmetlen kérdés... Vajon a csillagok visszanéznek ránk?"

...

"Örökké éljek? Úgy hiszem nagyon egyedül lennék. De ha meg tudod osztani valakivel, akit szeretsz talán jó lehetne." ( Tristan )

...

"Azt mondtam keveset tudok a szerelemről. Ez nem volt igaz. Jó sokat tudok róla, mert láttam. Hosszú évszázadokon át néztem és csak ettől volt elviselhető, hogy a Földet néztem. Az a sok háború, kín, gyűlölet; elakartam fordulni, hogy ne is lássam többet. De láttam, hogy mennyire tud szeretni az ember.
Kutathatod a világűr legtávolabbi zugát is, de nem lelsz ennél gyönyörűbbet. És igen jól tudom, hogy a szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, váratlan, irányíthatatlan is és elviselhetetlen, és könnyen összekeverhető a gyűlölettel.
És azt akarom ezzel mondani Tristan, hogy ... azt hiszem szeretlek. Olyan mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban, mintha már nem is az én részem lenne, hanem már a tied. És, hogyha szeretnéd, én nem kérek cserébe semmit. Nem kell ajándék vagy bizonyíték az érzéseidre, csak az, hogy tudjam szeretsz.
A szíved kell az én szívemért... ( Yvaine )

...

...és boldogan élnek, mert soha meg nem halnak...

Vágyálom

Tekintetem tekintetébe fúródott,
Egyikünk sem mozdult.
Az idő szaladt,
De a pillanat örökre megmaradt.

Álltuk egymás tekintetét -
Egyszer csak közelebb lép.
Váratlanul ért érintése
S dühös szenvedélye.


Engem még nem csókolt így soha senki -


Az álom véget ért.
Próbálom túlélni a valóságot,
S azóta várom azt
Ki teljesíti vágyamat.

"Látogatóba"

Így dúdolgatott, csak úgy magának, közben kiment sétálni a kunyhó elé, azon tűnődve, vajon mivel foglalkoznak ilyenkor mások, és általában milyen lehet az, másvalakinek lenni, mint ő.

Tra-la-la, tra-la-la,
tra-la-la, tra-la-la,
pritty, pretty, prütty.
Tra-la-la, tra-la-la,
tra-la-la, tra-la-la,
pritty, pretty, prütty.

Egyszerre csak egy homokbuckához ért, és ebben a homokbuckában nagy lyuk tátongott.

- Aha! - mondta Micimackó. (Pritty, pretty, prütty.) Ha hézagos műveltségem nem hagy cserben, akkor ez a bucka Nyuszit jelenti, a Nyuszi pedig Jó Társaságot és valami harapnivalót jelent. Tehát:

Lehajolt, bedugta a fejét, és kiáltott:

- Itthon vannak, kérem szépen?

Horkanó zaj támadt belülről aztán csönd lett.

- Azt kérdeztem, kérem szépen, hogy itthon vannak-e? - ismételte Micimackó hangosan.

- Nincsenek! - válaszolt egy hang, és még hozzátette: - Ne tessék úgy ordítani! Nem vagyok süket!

Micimackó tűnődött.

- Senki sincs odabent? - kérdezte.

- Senki.

Micimackó kihúzta a fejét a nyílásból; kicsit gondolkodott.

„Ez nem stimmel. Valaki csak bent van, ha egyszer azt mondta, hogy senki. Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne. Aki senkit mond, annak valakinek lennie kell.”

Így hát újra bedugta a fejét, és folytatta a társalgást:

- Hé, Nyuszi! Te vagy az?

- Nem - mondta Nyuszi, megváltoztatott hangon.

- Ez nem a Nyuszi hangja?

- Nem hiszem - mondta a Nyuszi. - Legalábbis nem annak volt szánva.

- Vagy úgy - jegyezte meg Mackó.

Kihúzta a fejét, gondolkodott, megint visszadugta.

- Volna-e olyan szíves tehát megmondani, hol van Nyuszi?

- Micimackó barátját látogatta meg...

- De hisz az Én vagyok! - mondta Mackó nagyon csodálkozva.

- Ki az az Én?

- Micimackó.

A VÁLTOZÁS SZELE

"Amikor nem tudod, hogy most mi van..."

Keresek valakit a tömegben, a diszkófény elvakít. Keresem, kutatom, már a dübörgő zenét sem hallom.A egyszer csak megpillantom. A bárpultra támaszkodik, szórakozik. Micsoda srác!
A "zenés, táncos ismerkedési est" közepette káprázik a szemem: kit eddig kerestem, most előttem áll. Ketten vannak.
Egyformák, egyformán "édesek, szépek".
Tekintetem többször találkozott az egyikével, de kiével?
Mindketten rám figyelnek, "félpercre" rólam beszélnek. ("Szalai Éva te vagy a mindenem/ Gumicukor vagyok a tenyereden")
Öröm száll meg.
Reménység fog el... talán idejön...
A reményt a szokott csalódottság váltja - Mégis mit képzeltem???

Hibiszkusz

Szorongás. Szívdobogás. Vágyakozás. Várakozás.
Kellemes napok teltek el, de ... hiányzik egy érzés ...
Valamit alkottam, valamit elhagytam.
Elevenen élnek bennem az emlékképek... Felejteni fogok, talán nem is emlékszem majd arcukra, a két egyforma "édes" arcra.
Emlékek, melyeket sosem felejtenél, arcok, melyeket örökre őriznél -
Bűntudat mardos. Megtenni és megbánni, nem tenni és sajnálni a mulasztást.
...Egy lépésre, egy karnyújtásnyira voltam attól amire vágytam, mégsem moccantam.
Értékrend változás.
Azt hitted szeretsz valakit, pedig nem. S kit igazán "szeretnél" azt hagyod elsétálni. Szeszélyes érzelem.
Remélem ... ... még láthatom s nem felejtem arcotok ...

önÁmítás

Utálom, hogy szemébe kell néznem,
Ha nem teszem fáj -
Gyötör a kín, hogy miért játszik az élet,
Hogy miért nem lehet enyém.
Hinni szeretnék titokzatos idegenem pillantásának...

...Ima...

Dsida Jenő:

A gyöngék imája

Jó Uram, aki egyenként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, -
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyem szőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

Valami más

Egy pillanat. Egy pillanat amikor szépnek, szebbnek láttam őt. Más volt, mint máskor.
Egymás mellet álltunk, szemben egymással; sütött a nap - lemenőben volt már- , fújt a szél.
Szemébe néztem- Gyönyörű volt. Zöld, de eddig a pillanatig barnának láttam.
Ekkor másmilyen volt.
Szólni akartam, de torkomon akadt a kérdés.
Elfordultam, elfordult. Elmúlt a pillanat.
Ő, a barátom, de abban a múló pillanatban több volt, valami más, valami szép.
Nem szerelem, nem vonzalom.
Valami szép. ZÖLD. Napsugár visszaverődés a szemében.
Most, behunyom szemem és még mindig látom a ragyogást a szemében.

-Cél-

Elégedettség közt az elégedetlenség?
Megvan mindened egy "nagyszerű" élethez. A társadalom középszintjén éled elégedett életed. Mégis elégedetlenkedsz, amikor "mások szépek" s a te orrod görbe, szemed kancsal, fogad csorba, bőröd ripacsos, csontod gyenge; s még akkor is ha "mások boldogok" és neked nincs pénzed a bankkártyán, nincsenek márkás cuccaid s menő barátaid.
Elégedetlenség közt az elégedettség?
Megvan mindened, hogy boldog légy.
Élj!
Tekints azokra kiknek sorsa kettétört s nincstelenek. Adj hálát Istenednek a puha ágyadért, boldog s boldogtalan pillanataidért. Ne könyörögj a halálért.
Fogadd el magad s elégedetten élj!

"Összegzés"

Távol.
Ismerősök ismerős lépcsőfokain ülve, a hegy messzi csúcsát bámulva. Reggeli napsütésen át, süvít sz őszi szél.
Ikerház"ak", ismerős udvarok, rokonok, barátok - vihogás, bambulás- ... Kisgyermeki egyszerűségben, egy kacajban felleltem fájdalmat, dühöt, szerénységet, huncutságot, büszkeséget, pimaszságot, szeretetet.
Est. Tömeg. Mp3. Alkonyatkor kattan a fényképezőgép. Sötétedés utáni bújócska. Összenézés.Sokak közt is magányra találni.
Csend.
Búcsúzás. Vonatrobogás.
Itthon.
Hiányzik az ismerősök ismerős kapunyikorgása.

Nosztalgia.

Szükség

Ezernyi gondolatomból egy.... Mielőtt létrehoztam ezt a blogot elgondolkodtam, hogy tényleg szükségem van rá? Végül is "itt vagyok". Szükségét éreztem annak, hogy írjak. Nem mintha egy üres füzet nem tette volna meg, amibe belevésem gondolataim, de mégis a 21. században élek. Néhanap úgy érzem a fejem széthasad a sok gondolattól, ami "itt bennt" kavarog. Ezek nem feltétlenül gondok, csak egyszerűen a GONDOLATAIM. Őket szeretném megosztani, még akkor is ha nem olvassa senki, csak a tudat, hogy maradandót alkottam... Gondolkodtam, hogy talán nem így kellene közölnöm gondolataim, érzelmeim, hogy talán jobb lenne ha egy barátomnak elmondanám, egy hozzám közel álló személlyel átbeszélhetnék mindent, de hát akkor hol marad az alkotás, a maradandóság. Majd rájöttem, hogy nem feltétlenül a közlés a lényeg, inkább saját magam megnyugtatásáért írnék, hogy tudatosuljon : a gondolataim megmaradnak. Annyi mindent szeretnék tenni még életem során, annyi mindennel szeretnék foglalkozni, ezeket mind átgondolni és tárolni nem tudom egy "szűk kis helyen". Ezer meg ezer oldalon keresztül tudnám részletezni emlékeim, jelenem, vágyaim képeit, megállás nélkül beszélnék és beszélnék, írnék, minden egyes kis részletet kigondolnék és elterveznék...talán megteszem. Most a leglényegesebb, hogy kivetíthessem és szemnek láthatóvá tegyem gondolataim, melyek MÉG zűrzavarosak.