"Voltak órák, amikor úgy tűnt mintha várna, valamire várna minden perc.
Ahogyan a tél is várta, de talán pont mi vártuk azt,
A balzsamos tavaszt, egy fuvallatot mára.
És voltak esték, amik a végtelent keresték, színevesztett pokrócokon álmainkat lesték.
De végül szerteszálltak, végleg tovább álltak, csak néhány fosztott emlék, amit itt hagytak a mára.
Csak a nevetés marad, vele meg a feledés szalad előre, neked is épp az a féktelen érzelem veszett el belőle.
Voltak tájak, képzeletben vártak, kéz a kézben jártunk valahol.
Lehet, hogy egy macskaköves utca követ pont egy nyári tisztást,
Hol piknikezni kezdtünk, vagy éppen szeretkeztünk.
És voltak szobák régi illatokkal, félig nyitott ablak fakult csillagokkal.
Mégis ez lett a hely, ahol megbújhatunk végre,
Letűnt randevúknak poros helyszínére.
Csak a nevetés marad, vele meg a feledés szalad előre, neked is épp az a féktelen érzelem veszett el belőle."
