Add fel, kérlek...

Buta kis szerkezet. Mégis mit gondoltál - khöm, éreztél?

Nem volt még elég? Hogyan bírod ilyen soká? Széthasadok.

Honnan meríted az erőd? Feladnám...

Még meddig? Megtébolyultam már.

Hagyjuk! Kérlek, hagyjuk... Hagyd el!

Akard! Én akarom - hallod? Én akarom!

Most is alig lélegzel, mozogsz. Megéri?

Ez nyilvánvaló, tudod. De újra és újra befogadod.

Miért - hogy ismét földhöz vágjon? 

Ne dühíts! 

Folyton legyőzedelmeskedsz. Pedig próbálkozom, igazán.

Hagyd. Az ész érvek nálam vannak.

Érdekel? Minek is beszélek?

Gondolko... persze, persze. Az az én dolgom.

Lassan elsorvadsz, s utánad én is. 
Vagy hamarabb adom fel.

Nélkülem semmire sem mész.

Hogy Nélküle mire fogsz? Hadd mutassam meg!

Balga vagy. Hát nem tanultál mindebből?

Mindig ugyanazok a kérdéseim, az érzéseid.

És ha miattatok én is ostobaságot követek el?

Oh, már megtettem...

Ki dönti el melyikünknek lehet igaza?

Ha már érzel - érezd! Ez fáj! Ezt még én is ismerem!

Őröltség! Esztelenség! Nem teheted ez! 

Tanulj meg felejteni, add fel, kérlek...